Pia Ahrenkilde Hansen, az EU végrehajtó testületének szóvivője közölte: tudatában vagyunk annak, hogy mi történik a piacokon, illetve annak, hogy mindez hogyan hatott az európai bankokra. Ami a stresszteszteket illeti, a helyzet romlott ezen vizsgálatok óta, ám jelenleg inkább a likviditással vannak a gondok, semmint a fizetőképességgel - tette hozzá.
Egy másik szóvivő arról beszélt, hogy az európai bankok tőkehelyzete jobb, mint egy évvel ezelőtt, ám az eurózóna adósságválsága negatívan érintette a bankszektort. A bizottsági tisztviselők ugyanakkor nem kommentálták az esetleges banki feltőkésítéshez szükséges összeg nagyságára vonatkozó találgatásokat, ám azt leszögezték, hogy jelenleg nincsenek erre konkrét uniós tervek.
Kapcsolódó
Az Európai Bizottság szoros figyelemmel kíséri a francia-belga Dexia bankcsoport helyzetének alakulását. Fontos, hogy, a kormányok összehangoltan kezeljék ezt a problémát - fogalmazott a szóvivő hozzátéve, hogy bármiféle állami segítséghez a Bizottság jóváhagyása szükséges. Amint arról beszámoltunk, feldarabolás várhat a Dexiára, miután görög kitettsége és likviditási gondjai miatt a belga GDP 180 százalékát kitevő eszközállománnyal rendelkező bank ismét állami segítségért folyamodott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve