A londoni Brent kőolaj ára 58,46 dollár/hordóig, az észak-amerikai WTI szabványé hordónként 49,73 dollárig esett az amerikai készletekről, illetve a szaúd-arábiai kitermelés alakulásáról érkezett hírek után. Az American Petroleum Institute (API) szakmai szervezet jelentése szerint a múlt héten 14,3 millió hordóval nőttek az USA olajkészletei. Ez sokkolóan hatott a piacon, ugyanis az elemzők csupán 3,2 milliós pluszt vártak - jelentette a Reuters.
Ha a kormány energiaügyekben illetékes szervezete (EIA) megerősíti ezt az adatok csütörtök este, akkor ez lesz a legnagyobb heti emelkedés az adatgyűjtés 1982-es kezdete óta. A tartalékok változása okozta az árak zuhanását -fejtegette a Carsten Fritsch, a Commerzbank olajpiaci szakértője. A kereskedők ismét a túlkínálatra vetítik vigyázó szemüket. A nagy kérdés, amire tudni szeretnék a választ, az, hogy meddig tart ki ez az állapot, azaz meddig ömlik az olaj a piacra a halvány kereslet mellett.
A piaci folyamatokat az elmúlt időszakban a készlettel kapcsolatos adatok mellett az USA-ban működő olajkutak számának változása mozgatta. Amikor arról jött hír, hogy sok kutat lezártak az elmúlt hetekben, akkor rögtön északnak vette az irányt az olajár. Ha 7-9 millió hordóval nő az amerikai olajtartalék, ez már elég az árak leszorításához - mondja Fritsch arra utalva, hogy egy az API-énál gyengébb EIA-jelentés is megtámogathatja a csökkenő trendet. Másrészt a kutak számának további zsugorodása ellensúlyozhatja ezt.
A mostani árcsökkenés hátterében az amerikai tartalékok változása mellett a szaúd-arábiai kitermelés esetleges növekedéséről szóló hírek vannak. A világ legnagyobb olajexportőre napi 10 millió hordó közelébe tolhatja fel kivitelét - adta közre becslését a PIRA tanácsadó cég. Ez a prognózis arra utal, hogy az arab ország továbbra is előnyben részesíti világpiaci részesedése védelmét az olajárak növekedésénél. Az utóbbit kitermelése csökkentésével érhetné el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve