Törökország ötmilliárd eurót vár az Európai Uniótól cserébe azért, hogy segítsen megfékezni az öreg kontinensre igyekvő menekültek áradatát - jelentette a Famagusta Gazette ciprusi hírportál egy neve elhallgatását kérő uniós diplomatára hivatkozva.
Az Európai Unió és Ankara korábban arról állapodott meg, hogy a brüsszeli közös büdzséből, illetve a tagállamok hozzájárulásából összesen hárommilliárd eurót kap a török kormány. A pénzt - amelyből egyelőre semmit sem utaltak át - arra használhatnák, hogy javítsák a Törökországban rekedt 2,5 millió szíriai menekült életkörülményeit.
Feladták a leckét
Emellett Ankara vállalta, hogy megszigorítja a határellenőrzést, amivel visszatarthatja az Európába igyekvők áradatát. Olaszország, az Észak-Afrikából érkező bevándorlók egyik európai frontországa, kerek perec megtagadta a hozzájárulást, mondván: vágják le az összeget az uniós költségvetésből. A többi uniós kormány is késlekedik a forrás összeadásával.
Az informátor szerint a török kormány alaposan feladta a leckét az unió döntéshozóinak azzal, hogy további kétmilliárd eurót kér. Ankara nehezen birkózik meg azzal a körülménnyel, hogy a támogatás csak nagyon lassan érkezhet meg a Törökországba, továbbá hogy az EU szigorú feltételekhez akarja kötni a pénz elköltését. Brüsszel elsősorban azt akarja elkerülni, hogy az európai adófizetők pénze eltűnjön a török árnyékgazdaságban - fejtegette az uniós diplomata.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve