Mariano Rajoy spanyol kormányfő felszólította az Európai Központi Bankot (ECB), hogy szorítsa le egyes eurózóna-államok kötvényeinek hozamait - tudósított a Bloomberg. Az adósságok finanszírozása nem lesz fenntartható, akkor bajban leszünk - indokolta álláspontját a tegnapi uniós csúcs után nyilatkozva. Kitartok amellett, hogy az ECB-nek meg kell hoznia ezt a döntést, ahogy azt már korábban is megetette párszor - tette hozzá.
Az európai jegybank segített az égbe emelkedő spanyol állampapírhozamok leszorításában augusztusban, amikor vásárolni kezdte az ország kötvényeit és további segítséget nyújtott hosszú távú olcsó hitelakcióival (LTRO), amelyekkel összesen ezermilliárd eurót pumpált az európai bankokba decemberben és februárban.
Tessék csőre tölteni a zsét
Mindazok a beavatkozások, amelyeket kérek, 24 órán belül elindíthatók - mondta Rajoy, aki szerint a legfontosabb feladat az, hogy garantálják az eurótagállamok adósságának finanszírozását. Jelenleg ez utóbbi még biztosított, de ha megváltozna a helyzet, akkor 24 órán belül meg kellene hozni a megfelelő döntéseket.
A tízéves spanyol kötvények hozama 150 bázisponttal emelkedett március 2. óta, amikor a kormányfő bejelentette, hogy idén nem teljesítik a korábban vállalt öt százalék alatti deficitcélt, hanem e fölött lesznek. A hozam tegnap elérte a 6,2 százalékot - Görögország, Portugália és Írország hét százaléknál hullott az EU és az IMF karjaiba. A hasonló német papírokkal szembeni hozamfelár 4,8 százalékpont.
Mario Draghi, az ECB elnöke úgy véli, hogy Rajoy nem feltétlenül arra kérte az európai jegybankot, hogy saját forrásaiból támogassa a spanyol adósságtörlesztést. A szükséges likviditás más forrásokból is elérhető - mondta, de az nem derült ki mire céloz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve