Az EBRD alelnöki széke, Fischer távozása után, várhatóan ősszel üresedik meg, a tisztség betöltésére pályázók között csak ezt követően indulhat meg a hivatalos válogatás. Ivan Miklos, aki jelenleg a második legkisebb parlamenti párt, a konzervatív Kereszténydemokrata Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) képviselőjeként ül a pozsonyi törvényhozásban, lapértesülésekre úgy reagált, hogy egyelőre nem kapott ilyen ajánlatot, s majd megfontolja, ha kap.
Jelen pillanatban még nem kezdődött meg a poszt betöltésével kapcsolatos folyamat - hangsúlyozta az értesüléseket kommentálva Anthony Williams az EBRD sajtórészlegének munkatársa. A szlovák kormány pénzügyminiszteri tisztét több alkalommal - legutóbb Iveta Radicová kabinetjében - betöltő Ivan Miklos független elemzők szerint - a poszt megszerzésért folytatott erős lengyel és orosz lobbi ellenére - komoly esélyekkel szállhat versenybe az EBRD alelnöki székéért. Annál is inkább, hiszen Miklosnak korábban már felajánlották az EBRD elnöki tisztét is. A szlovák politikus, a közvetlenül a legutóbbi parlamenti választások előtt kapott ajánlatot, ám akkor nem fogadta el.
Mivel az alelnök személyéről szóló döntés az intézmény vezetőjének kezében van, Ivan Miklos jelölésébe a volt pénzügyminiszter múltbéli politikáját több alkalommal is élesen támadó jelenlegi szlovák kormányzatnak sem lesz beleszólása.
Az alelnöki poszt betöltésében azonban még szerepet játszhat az a Fico kabinet által egyre hangosabban hangoztatott kritika, amely szerint Miklos szerepet játszott abban, hogy az úgynevezett Gorilla botrány kapcsán elhíresült majd a Nemzeti Vagyonalap éléről leváltott Anna Bubeníková tagja lett az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap által összeállított görög privatizációs alapnak, amely a görög állami vagyon magánosításában fejt ki tanácsadó szerepet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve