Jamie Oliver angol sztárszakács 5,2 millió fontot (1,83 milliárd forint) vett ki vállalata 2018-as nyereségéből, amely 2019. májusában csődbe ment - írta a Guardian. A bukás nyomán ezer ember vesztette el állását. A most nyilvánosságra került adatok szerint az elmúlt év végén már látszottak a gondok: az árbevétel ugyan 43,5 millió fontra nőtt egy év alatt, ám az adózás előtti nyereség majdnem felével, 7,8 millió fontra csökkent.
Az utóbbi hátterében egy egyszeri veszteség állt: a vendéglőket üzemeltető üzletág 9,8 millió font egyszeri leírásra kényszerült. A májusban fizetésképtelenné vált cég kénytelen volt bezárni szinte mindegyik egyesült királyságbeli üzletét, ezen belül a 15 londoni vendéglőt, akárcsak a barcelonai éttermeket.
Kapcsolódó
Paul Hunt, a Jamie Oliver Holdings vezérigazgatója elégedett volt a tavalyi nyereséggel, amely - az egyszeri leírásokat nem számítva - majdnem öt százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Oiver visszafogott volt, ugyanis az 5,2 millió font, amit átutaltatott magának jóval kevesebb volt a 2017-ben felvett 8,6 millió font (több mint hárommilliárd forint) osztaléknál.
Mint kacsa a nokedlit
A holding magában foglalja a szakács, a kiadói, a média-, a licenc-, a tévé- és a vendéglői érdekeltségeit is. Ezek közül a médiaüzlet bevétele kicsit esett, akárcsak a tévéshow-ké és a könyveké, mivel egyes műsorok nem bizonyultak olyan sikeresnek, mint remélték. Ugyanakkor a vállalat új hosszú távú licencszerződést kötött a Shell-lel és a Tescóval, Oiver olaszországi franchise-hálózata pedig 12 új üzlettel bővült három újabb országban, amivel 62 nőtt e partereinek a száma. A nyereséget növelte, hogy 2017-ben beszüntették a veszteséges Jamie magazin kiadását.
A vállalkozás 2018-as tevékenységének számait tartalmazó, most publikált dokumentumokból kiderült, hogy a cég 4,8 millió font friss tőkét pumpált a vendéglőkbe, hogy állva maradjanak, amivel az elmúlt években összesen 16 millió fontot nyelt el ez az üzletág. Mielőtt a vállalat csődvédelem alá került, további közel 6,4 millió font hitellel támogatták meg a pénzzabló üzletágat. A cégadatok szerint egymillió fontba került az elbocsátott alkalmazottak kifizetése.
Oiver augusztusban jelentette be, hogy etikus vállalattá akarja tenni cége maradékát, ami azt jelenti, hogy tevékenységében egyenlő súlyt kap az emberek elégedettségének szolgálata, a bolygó védelme és a profit hajhászása.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve