Fukusima prefektúra partszakasza volt az epicentruma annak a földrengésnek, amely szombat délután rázta meg a Japán középső-keleti részét - nagyjából azt a térséget, ahol 2011-ben, majdnem pontosan 10 évvel ezelőtt, egy másik földrengés és az azt követő cunami nukleáris üzemzavarok és balesetek sorozatát indította el, és amely három atomreaktor leolvadásához vezetett.
A japán meteorológiai szolgálat jelentése szerint a szombat délutáni földrengés, hasonlóan a 10 évvel ezelőttihez, 7.1-es erősségű volt - írja a 444.hu a The New York Timesra hivatkozva.
Kapcsolódó
A híradások szerint Nagy-Tokióban és környékén, így Fukusimában és Szendaiban is, mintegy 30 másodpercen keresztül volt érzékelhető a rengés, ami helyi idő szerint este 11 óra 8 perc magasságában történt. Súlyos károkról és sérülésekről egyelőre nem érkeztek hírek, de a hatóságok már most lehetséges utórengésekre figyelmeztetnek a következő napokban. Cunami veszélyétől nem tartanak, de elővigyázatossági intézkedéseket hoztak. A kormány azonnal válságstábot állított fel.
A nukleáris üzemekben kár nem keletkezett, de Tochigi, Iwate és Ibaraki prefektúrákban háztartások tízezreiben ment el időszakosan vagy huzamosabb időre az áram.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve