A komphajót üzemeltető vállalat szerint a nigatai kikötőből indult hordszárnyas vízi jármű, fedélzetén 121 utassal és négyfős személyzettel, a baleset ellenére biztonságosan elérte úti célját a szigeten - írta a CNN-re és az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
A Sado Steam Ship vállalat közölte azt is, hogy az utasok közül öten súlyos sérülést szenvedtek. A hajó orrán az ütközéstől egy kis repedés keletkezett, illetve a hajótestet a vízből kiemelő hordszárnyak is megrongálódtak.
Kapcsolódó
A vállalat szerint mindig figyelmeztetik az utasokat a biztonsági övek becsatolására a Nigata és Rjócu kikötői között 80 kilométeres sebességgel közlekedő járaton.
A parti őrség szerint vizsgálatot indítottak a baleset okainak felderítésére. A hatóság feltételezése szerint a szárnyashajó valószínűleg bálnával vagy más nagytestű tengeri élőlénnyel ütközött - olvasható a cikkben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve