Jóváhagyta a visaginasi erőmű megépítését és az erre a Hitachinak adott koncessziót a vilniusi parlament. Arvydas Sekmokas energiaügyi miniszter szerint az erőmű biztosítani fogja Litvánia energetikai függetlenségét, az ország történetének legnagyobb beruházása 6000 munkahelyet teremt, és több mint 30 milliárd litasszal (9 milliárd euró), évi 0,7 százalékkal növeli a GDP-t, és évi 2 milliárd litasszal csökkenti az importszükségletet - ennyit kell most az energiabehozatalra fordítani. Az ország most energiaszükségletének 62 százalékát kénytelen importból fedezni, amióta az Európai Unió követelésére bezárta a régi, szovjet építésű ignalinai nukleáris erőművét - emlékeztetett a Bloomberg.
Az építkezés 2015-ben kezdődik és a tervek szerint 2020-2021-ben kezd áramot szolgáltatni az 1300 megawattos erőmű. A létesítmény beruházási igénye 17,4 milliárd litas, ebből 6 milliárd esik Litvániára - ugyanis ez közös litván, lett és észt erőmű lesz, a Hitachival mint stratégiai befektetővel. A projektben eredetileg részt vettek a lengyelek is, de elégedetlenek voltak a termelendő áram elosztásának tervével, decemberben kiléptek - azonban most úgy tűnik, esetleg meggondolják magukat.
A Gazeta Prawna, a vezető lengyel gazdasági napilap arról számolt be, hogy a PGE állami energetikai vállalat vezérigazgató-helyettese, Pawel Skowronski egy konferencián úgy nyilatkozott: készek újrakezdeni a tárgyalásokat részvételükről, ha a litvánok hajlandók elfogadható üzleti ajánlatot tenni.
Amíg a lengyelek nem döntenek, az erőmű részvényeinek 38 százaléka a litván állam tulajdonában lesz, az észt Eesti Energia AS kap 22, a lett Latvenergo és a Hitachi 20-20 százalékot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve