Renata Kaznowska, Varsó ellenzéki főpolgármester-helyettese bejelentette, hogy a járványhelyzet drámai, nincs elég lélegeztetőgép a lengyel főváros kórházaiban - adta hírül az onet.pl. Egyben szabotázzsal vádolta meg a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párját, amely szerinte egy évet elvesztegetett a járvány elleni küzdelemben.
A gond hasonló a magyarországi helyzethez. Ha a lélegeztetőgép lenne is elég, akkor sem tudná minden kórház biztosítani a kezelésére képes személyzetet. A főváros hat kórházában tragikus a helyzet mert hiányzik ötven ágy a koronavírus-betegek gyógyításához. A legnagyobb bajt azonban a képzett személyzet hiánya okozza.
Kapcsolódó
Az egészségügyi szakmai szervezetek levelet írtak a köztársasági elnöknek, Andrzej Dudának, segítségét kérve ahhoz, hogy az egészségügyiek szimbolikus fizetésemelés helyett valódi béremelésben részesüljenek - írta a Business Insider Polska. Az egészségügyi minisztérium ugyanis egy minimális alapbéremelést határozott meg, ami a dolgozók szerint messze nem elég.
A szakma képviselői szerint a szimbolikus változtatás elsősorban a legalacsonyabb keresetűeket sújtja. Szerintük ez károsan befolyásolja a közegészségügy további működését, mert az ott dolgozók vagy állandóan a magánegészségügyben fognak munkát keresni, vagy külföldre mennek, vagy elhagyják szakmájukat.
A minisztériumnak az a javaslata, hogy az orvosok és a fogorvosok, akik elérték a szakmájuk besorolási rendjében a második fokozatot, a legkevesebb 6769 zlotyt (540 ezer forint) kapjanak havonta. A tárcánál úgy számolnak, hogy valójában átlagos jövedelmük eléri a 13 ezer zlotyt, ha figyelembe vesszük a pluszmunkákért, például az ügyeletekért kapott pénzt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve