A romániai turisztikai szolgáltatások kezdetleges, hiányos jellege, a valóságtól elrugaszkodott, a minőségben nem tükröződő árak miatt hosszú évek óta deficites az idegenforgalom. 2018-ban a határon túl nyaraló román állampolgárok 1,3 milliárd euróval többet vittek ki az országból, mint amennyit a külföldi turisták Romániában elköltöttek - írta a Maszol.
A térség országai közül Románia az egyetlen, ahol negatív az idegenforgalmi mérleg: Horvátországnak 8,7, Magyarországnak 3,6, Bulgáriának 2,2, Szlovéniának 1,7 milliárd euró volt két éve a nettó pozitívuma.
Idén augusztusban romániaiak tízezrei nyaraltak a bolgár tengerparton, a Travel Planner turisztikai irodánál a foglalások száma és a bevétel is duplája volt a tavalyinak. Ebben döntő szerepe lehetett annak, hogy a szomszéd országban az ár/érték arány jobb a romániainál, a felkapott Aranyhomokon 20-40 euró közötti árakon lehetett szállodai szobát foglalni a szezonban.
Az augusztusi idegenforgalmi adatok még nem ismertek, a júliusiak pedig jelentős visszaesést mutatnak a tavalyi évhez képest. A statisztikai adatok szerint a hivatalos szálláshelyeken megszálló turisták száma 44 százalékkal volt kisebb, mint 2019-ben. Belföldiek esetében a visszaesés 34 százalékos volt, míg a külföldieknél 90 százalék. Júliusban mindössze 30 ezer látogató érkezett más országokból, szemben a tavalyi 301 ezerrel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve