Zuzana Čaputová köztársasági elnök szerint ideje véget vetni a butaságok terjesztésének, és hallgatni a szakértők ajánlásaira - olvasható a portálon.
„Elveszítjük a harcot a vírussal szemben. Az újonnan azonosított fertőzöttek arányát tekintve mi állunk a legrosszabbul a világon. Nem tudom, mit kell még látnunk és hallanunk ahhoz, hogy változtassunk a hozzáállásunkon” – jelentette ki Zuzana Čaputová. Megjegyezte, ideje hallgatni a járványügyi szakértőkre, akik a lockdown bevezetését javasolják.
„Igen, ez egy népszerűtlen javaslat. És igen, sajnos mindenkit érintenie kell, oltottakat és oltatlanokat egyaránt. Egyszerűen olyan rosszul állunk, hogy a lezárásoknak mindenkire vonatkozniuk kell – mondta a köztársasági elnök.
A kormánynak szerdán kell döntenie a háromhetes szigorított lockdown bevezetéséről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve