Dejan Zidan egy szlovén-kínai üzletember találkozón pénteken azt mondta, hogy a hazai össztermék az idén akár 2,4 százalékkal is emelkedhet, míg ősszel még csak 2 százalékot prognosztizáltak.
Az IMF kevésbé optimista, őszi országjelentésében a valutaalap 2014-re és 2015-re is 1,4 százalékos gazdasági növekedést jelzett előre, sőt januárban még a szlovén GDP 1,1 százalékos zsugorodásával számolt.
Szlovénia gazdasága főleg a magánfogyasztás és a beruházások hanyatlása miatt az utóbbi két évben recesszióban volt. Tavaly majdnem nemzetközi mentőcsomagra volt szüksége, hogy megelőzze a pénzügyi válságot, és 3 milliárd eurós tőkeinjekcióval kellett támogatnia a többségében állami tulajdonban lévő bankokat.
Szlovénia szeretné növelni exportját Kínába és csökkenteni az uniós piactól való függőségét, amely a szlovén export 77 százalékát veszi fel.
Vang Jang kínai miniszterelnök-helyettes az üzletember konferencián elmondta, hogy Kína PPP-konstrukcióban kész részt venni kikötők, repülőterek és energetikai létesítmények fejlesztésében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve