A letartóztatáshoz az a nyomozás vezetett, amely Evo Morales korábbi államfő elleni, feltételezett puccs miatt indult. Ánezt otthonában, Trinidad városában tartóztatták le és a fővárosba, La Pazba vitték. Ánez törvénytelennek mondja letartóztatását. Szavai szerint "nem államcsíny történt, hanem alkotmányos siker", amikor 2019-ben hatalomra jutott, Evo Morales pedig külföldre távozott.
A nyomozás egyébként a Morales alapította Mozgalom a Szocializmusért (MAS) párt egyik képviselőjének decemberben benyújtott panasza nyomán kezdődött.
Kapcsolódó
Bolíviában az utóbb két évben igencsak felgyorsult a politikai "váltógazdálkodás". Morales 13 éven át vezette Bolíviát és a 2019-es választáson még mint elnök indult. A hivatalos eredmény szerint megnyerte, az ellenzék azonban csalást kiáltott, tüntetések kezdődtek, zavargások törtek ki, majd a hadsereg kihátrált Morales mögül, ő pedig lemondott, és előbb Mexikóba, majd Argentínába távozott, a jobboldali Anéz pedig haralomra került.
Ezután Morales hívei kezdtek tüntetni, és a belpolitikai zavarok miatt tavaly ismét választást tartottak Bolíviában, amelyet a Mozgalom a Szocializmusért nyert meg a szavazatok 55 százalékával, és novembertől ismét ez a párt adja az elnököt Luis Arce személyében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve