A Federal Reserve már április 25-ei kamatdöntő ülésén jelezheti, hogy elindítja a harmadik nagy gazdaságösztönző programját, újabb monetáris enyhítéssel (QE3), azaz új pénz kibocsátásával nyújthat támogatást a gazdaságnak - jelentette ki Bill Gross, a világ legnagyobb kötvényalapja, a Pacific Investment Management Co. (Pimco) elnöke. A segítségre azért lehet szükség, mert január 1-jétől megszűnnek a még George Bush elnök idején bevezetett jövedelemadó-kedvezmények és érvénybe lépnek a költségvetési hiányt mérséklő automatikus kiadáscsökkentések - derült ki a Bloomberg tudósításából.

Ben Bernanke vezetésével a Fed eddig két lépcsőben összesen 2,3 ezer milliárd dollárt pumpált az amerikai gazdaságba oly módon, hogy államkötvényeket és jelzálog fedezetű adósságokat vásárolt. Mindkét lépés célja a gazdaság élénkülésének megtámogatása volt. A Fed két héttel ezelőtti ülésén már tett egy lépést az enyhítés irányába: megerősítette, hogy legkevesebb 2014 második feléig nulla közelében tartja alapkamatát. Emellett folytatják a bank portfóliójában lévő 400 milliárd dollár rövid futamidejű értékpapír hosszú távú adósságra cserélését.

Jó, jó, de...

Az USA-ban a munkanélküliségi ráta 8,3 százalékékra, hároméves mélypontra esett - derült ki a munkaügyi minisztérium legutóbbi adataiból - és az ISM intézet feldolgozóipari konjunktúraindexe 31 hónapja azt mutatja, hogy az ágazat bővíti tevékenységét. Ugyanakkor a befektetőket erősen aggasztja a Bush-áraban bevezetett, a lakosság széles rétegeinek elkölthető jövedelmét növelő szja-kedvezmények kifutása, illetve az állami kiadásokat tíz év alatt ezermilliárd dollárral megrövidítő kiadáscsökkentések elindulása.

Megismétlődhetnek a 2010-ben és 2011-ben tapasztalt folyamatok: akkor is jól alakult az első fél év, majd alábbhagyott a lelkesedés a másodikban - érvel a Pimco-főnök előrejelzése mellett Robert Tipp, a Prudential Financial tanácsadó cég vezető befektetési stratégája

Lakáshitel-adósok, figyelem!

Az amerikai gazdaság kulcsfontosságú része, a lakáspiac továbbra is nyomás alatt van - derült ki a kereskedelmi minisztérium múlt heti adataiból. Az új lakások értékesítésé éves szintre vetítve februárban 313 ezer volt, ami múlt október óta a legkisebb adat. Az ingatlanközvetítők szövetsége szerint a használt lakások eladásának évesített nagysága 4,59 millióra esett a januári 4,63 millióról.

Elemzők ezért úgy vélik, hogy a QE3 a lakáspiac élénkítését szolgálhatja - amelynek persze kellemes tovagyűrűző hatásai lennének -, azaz a Fed lakásvásárlásra adott jelzáloghitelekkel fedezett kötvényeket vásárolhat. A Pimco a múlt hónapban 2011 februárja óta először mérsékelte portfóliójában az amerikai államkötvények állományának arányát és emelte a jelzáloghitelekét.