Az HSBC brit nagybank felmérése alapján összeállított, kedden közzétett mutató júniusban 50,7 pontra nőtt a májusi 49,4 pontról. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat aktivitásának növekedését, 50 pont alatti értéke pedig a zsugorodását jelzi.
Az HSBC közölte: az új megrendelések volumene 15 hónapja nem látott ütemben nőtt júniusban. A foglalkoztatottak száma ugyanakkor immár nyolc hónapja csökken, igaz, egyre kisebb ütemben.
Julia R Wang, az HSBC hongkongi közgazdásza úgy vélte: a kínai gazdaság túl van a nehezén, de még idő kell, hogy a növekedés bázisa elég széles legyen. A következő hónapokban növelni kell a beruházásokat az infrastruktúra területén, hogy növekedjen a kereslet - mondta. Az ingatlanpiac lehűlése ugyanakkor továbbra is lefelé ható kockázatot jelent a növekedésre az év második felében; az HSBC ezért arra számít, hogy folytatódik az expanzív fiskális és monetáris politika Kínában - tette hozzá.
A kínai kormány egy sor gazdaságélénkítő intézkedést fogadott el az elmúlt hónapokban, miután a gazdasági növekedés másfél éves mélypontra lassult 2014 első negyedévében. Szakértők szerint a májusi makrogazdasági adatokból az derült ki, hogy a lépések máris éreztetik a hatásukat: a piaci várakozást meghaladva nőtt az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom és az állóeszköz-beruházások.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve