A müncheni egyetem gazdaságkutató intézete (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e. V.) arra számít, hogy idén 1,8 százalékkal, jövőre pedig 1,6 százalékkal bővül Európa legnagyobb gazdasága. Az idei évre vonatkozó várakozását 0,2 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal emelte meg az ifo, amely így optimistább a központi banknál. A Bundesbank 2016-ra 1,7 százalékos, 2017-re pedig 1,4 százalékos növekedést vár.
"Az első negyedév jobban sikerült a vártnál. A német gazdaság 2014-ben elkezdődött, mérsékelt ütemű fellendülése második félidejébe lépett, és a vártnál tovább tarthat" - jelentette ki Timo Wollmershäuser, az ifo közgazdásza.
A kutatóintézet arra számít, hogy a munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,4 százalékról 6,1 százalékra csökken idén, és várhatóan ezen a szinten marad jövőre is. Az export idén 2,9 százalékkal, jövőre pedig 4,1 százalékkal növekedhet.
Clemens Fuest, az ifo vezetője arra figyelmeztetett: a legnagyobb kockázatot a német gazdaságra az jelenti, hogy a jövő heti népszavazás következtében Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból (Brexit). A legrosszabb forgatókönyv megvalósulása a német gazdaság hosszú távú növekedéséből 3 százalékot venne el. A Brexit a külkereskedelmi költségek emelkedésével, valamint a versenyképesség és a határokon átnyúló befektetések csökkenésével járhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve