A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készült jelentés szerint egy év alatt, azaz tavaly április óta a csökkenés 6,6 százalékos volt, összesen több mint 237 ezerrel lett kevesebb munkanélküli. A regisztrált munkanélküliek száma idén áprilisban 3,3 millió volt.
A szaktárca kiemelte: a 2013 februárjában tapasztalt csúcshoz képest mostanra 1,7 millióval csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban.
Az év negyedik hónapjában legnagyobb mértékben a szolgáltató szektorban lett kevesebb állástalan, több mint 57 ezerrel, amelyet az ipar és a mezőgazdaság követ, 14 ezres és 9 ezres csökkenéssel.
Területi alapon nézve Andalúziában tapasztalták a legnagyobb esést, ahol 24 ezerrel lett kevesebb munkanélküli. Katalónia a második 12 ezres csökkenéssel, a harmadik a madridi autonóm közösség 9 ezerrel kevesebb munkanélkülivel.
A spanyol statisztikai hivatal (INE) egy hete tette közzé az első negyedéves munkanélküliségi adatokat. Eszerint január és március között összességében 0,8 százalékkal, több mint 29 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.
A munkanélküliségi ráta 16,7 százalék volt, ami 0,2 százalékpontos növekedést jelent az előtte lévő negyedévhez képest.
A spanyol kormány az év végéig 19,5 milliós foglalkoztatás elérését tűzte ki célul, ami 475 ezer munkahely megteremtését jelenti ebben az évben. Emellett 15 százalékos munkanélküliségi rátát várnak.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve