A gazdaság élénkítése céljából a kínai központi bank 25 bázisponttal 5,35 százalékra csökkentette az alapkamatot vasárnaptól - jelentette be a jegybank szombaton. Ezzel egy időben az egyéves betéti kamatot ugyancsak 25 bázisponttal 2,5 százalékra viszik lejjebb.
A kínai központi bank legutóbb november 24-én 40 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot, a betéti kamatot pedig november 21-én 25 bázisponttal mérsékelte.
Tavaly 7,4 százalékkal bővült a kínai gazdaság, ami 24 éve a legalacsonyabb éves növekedésnek számít. A mérsékeltebb növekedés oka egyebek mellett a lanyha ingatlanpiac, a kivitel akadozó bővülése és a befektetések lassulása.
A kínai központi bank nemrég közölt negyedéves monetáris politikai jelentése szerint az ország gazdasági növekedésének fenntartása érdekében időben meg fogják tenni a szükséges kiigazításokat, ha a körülmények változása ezt indokolja.
Az ázsiai ország központi bankja február elején 20 százalékról 19,50 százalékra mérsékelte a kötelező tartalékolási rátát a nagybankok számára, a kis- és közepes méretű pénzintézetek esetében pedig 16,5 százalékról 16 százalékra. Az intézkedés mintegy 100 milliárd jüant (1 jüan=43,06 forint) szabadíthat fel a tőkepiacokon, ennyivel nőhet a bankok likviditása. Így a pénzintézetek több pénzt hitelezhetnek, a kis- és középvállalkozások, építési projektek és egyéb gazdasági tevékenységek támogatáshoz juthatnak.
A kínai központi bank előzőleg 2012 májusában csökkentette a kötelező tartalékolás szintjét, akkor is 50 bázisponttal mindkét kategóriában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve