A korlátozás, amelyet most az Európai Tanács négy hónapra felfüggeszt, Fehéroroszország esetében 170 magánszemély vagyonának befagyasztására és utazásainak korlátozására illetve három szervezet eszközeinek befagyasztására vonatkoznak. Az intézkedés arra válasz, hogy Belarusz minden politikai foglyát kiengedte a börtönből augusztus 22-én, illetve az EU-fehérorosz viszony javítását hivatott elősegíteni - olvasható az Európai Tanács honlapján.
A politikai foglyok kiengedését az EU már régóta követelte. Az embargó mostani felfüggesztésével az Európai Tanács abban reménykedik, hogy további pozitív fejlemények révén javulnak az EU és Belorusz közötti kapcsolatok. Ugyanakkor azt is hozzáteszi a közlemény, hogy az EU szoros figyelemmel kíséri a demokrácia és az emberi jogok fejlődését az országban.
A magánszemélyek és szervezetek elleni szankciók október 31-én jártak volna le, az Európai Tanács ezt korábban még négy hónappal, 2016. február 29-ig meghosszabbította, de ezzel egy időben 170 magánszemélyre és 3 szervezetre vonatkozóan fel is függesztette az intézkedést. Így a korlátozások négy személy esetében még érvényben maradtak, úgy ahogy a fegyverembargó is.
Az Európai Tanács emellett a feketelistáját is frissítette. Az erről szóló megállapodás az EU hivatalos lapjában október 30-án jelenik meg és 31-én hatályba is lép.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve