Immár hivatalosan is Joseph Robinette Biden Jr. az Egyesült Államok elnöke, miután ő, és alelnöke Kamala Harris letették hivatali esküjüket az Egyesült Államok fővárosában.
Biden beszédében elmondta, az Egyesült Államok jelenleg egyszerre néz szembe önmagában is történelmi léptékű kihívásokkal, legyen szó a második világháborúnál is több amerikai életét követelő járványról, a klíma megóvásáról, a külkapcsolatok újraépítéséről, és az országon belüli mélyenszántó törésvonalak orvoslásáról.
A 78 éves elnök üzent azoknak is, akik nem rég megostromolták a Capitoliumot, ahogy azoknak is, akik kilátástalannak érzik a helyzetüket, és inkább a bezárkózást választják. Kijelentette, hogy a demokráciát soha nem engedi, hogy erőszakkal megingassák, és arra kért mindenkit, hogy mutasson tisztelet a másik iránt, és jöjjön létre egy olyan nemzeti egység, amivel sikerrel vehetők a következő évek kihívásai.
Biden egyben azt is ígérte, hogy elnöksége alatt nyugalom lesz az országban, "a politikának nem kell mindent elpusztító futótűznek lennie, a vitának nem kell egyből háborúvá válnia."
Egyúttal azt is megígérte, hogy az Egyesült Államok ismét kilép a világba, újraépíti szövetségeit, és nem az ereje által lesz ismét a világ vezető hatalma, hanem a példamutatásával.
Az egység mellé most bátornak kell lenni, csak így lehet ezt a rengeteg feladatot ellátni. Ehhez Biden azt ígérte, hogy minden amerikai elnöke lesz, azoké is akik nem támogatják. Tőlük azt kérte, hogy adjanak neki egy esélyt, és ha ezek után sem győzi meg őket, akkor az sem baj.
A demokrácia természetes része, hogy nem értünk egyet, ez viszont nem lehet a szétbomlás alapja
- mondta Biden.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve