Az idézett nem hivatalos vélemény szerint csak a spanyol jogrend ismeretének hiánya engedi figyelmen kívül hagyni azt a vádiratot, amelyen alapul a katalán politikusok elleni európai elfogató parancs.
A legfelsőbb bíróság hivatalos állásfoglalást egyelőre nem adott ki az ügyben.
Kapcsolódó
Rafael Catalá spanyol igazságügyi miniszter egy rendezvényen újságíróknak úgy reagált, hogy tiszteletben tartják a belga bíróság döntését, de előrebocsátotta, hogy a spanyol bíróságok tanulmányozni fogják, lehet-e a korrigálni azt a formai hibát, amelyre alapozva született ez a döntés.
Jaume Alonso-Cuevillas ügyvéd az EFE hírügynökségnek adott magyarázata szerint az európai elfogató parancsot nemzeti letartóztatási paranccsal is alá kell támasztani, viszont a spanyol legfelsőbb bíróság márciusban csupán európai elfogatóparancsot adott ki, belföldi letartóztatási parancsot nem.
Hiába van érvényben tavaly november óta egy spanyolországi letartóztatási parancs is a három katalán politikus ellen, azt még a központi büntetőbíróság bocsátotta ki az első, és azóta visszavont európai letartóztatási parancshoz kapcsolódóan.
A katalán politikusok védelmében közreműködő jogi képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen esetekre 2016 júniusa óta van precedens érvényben, amikor is az Európai Unió Bírósága Magyarországgal szemben Romániának adott igazat, amely hasonló módon megtagadta egy román kamionos kiadatását. A férfi a sebességhatárt túllépve balesetet okozott.
A három katalán politikus - Antoni Comín, Lluís Puigi Gordi és Meritxell Serret - továbbra is szabadlábon maradhat Belgiumban, ahol csaknem hét hónapja tartózkodnak.
Minhárman Carles Puigdemont leváltott katalán elnök kormányának tagjai voltak. Spanyoloroszágban lázadás, illetve közpénzek hűtlen kezelése miatt emeltek vádat ellenük a tavaly október 1-én alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezésének következményeként.
A kép forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve