Az ellenzék soraiba lépett át a brit alsóház korábbi elnöke. John Bercow a brexit időszakában tett szert nemzetközi ismertségre, ugyanis elődeihez képest szigorúbban igyekezett rendet tartani a hagyományosan zajos westminsteri ülésteremben - írja az Euronews.
Gyakran dühítette a konzervatívokat azzal, hogy addig nem látott hatásköröket adott képviselőknek a brexit-törvényjavaslat megtámadására.
A brit parlamenti kultúrában megszokott, hogy a bírálatokat és a helyesléseket is bekiabálják a képviselők egy-egy megszólalás alatt, de Bercow szerint a brexit túl fontos téma volt, nem lehetett zajban vitázni róla.
"Túl nagy a zaj a teremben, túl sokan érzik helyénvalónak, hogy bekiabálják véleményüket" - intette csendre a hangoskodókat Bercow, aki olykor egy-egy képviselőt is pellengérre állított. Egy skót jogásznak mondta, hogy ha így viselkedett volna a bíróságon, kizavarták volna onnan.
Több miniszterelnök mandátuma idején, tíz évig volt házelnök John Bercow, aki konzervatív párti politikusként lett képviselő. Mostantól a Munkáspárt soraiban folytatja. Szerinte a brexit a britek legnagyobb ballépése a második világháború óta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve