A kronika.ro írása szerint, a legnagyobb mértékben, 20 százalékkal a szociális munkások bére nő majd, ám sokan csak alig 1 százalékkal vihetnek több pénzt haza szeptemberben.
A szóvivő elmondta, hogy az új összeget a május elsejétől 1250 lejre emelt minimálbérhez igazították (1 lej körülbelül 69 forint). Tisztázta ugyanakkor, hogy a kormány most a legalacsonyabb fizetésekre összpontosított.
A vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet jövő heti ülésén fogadja el a kabinet, a munkaügyi miniszternek a szakszervezetekkel folytatott egyeztetése után, várhatóan a jövő hét elején még közvitára is bocsátják.
E nélkül a reform sem hatékony
A román közszférában enyhén csökkent januárhoz képest a nettó átlagbér. Az egészségügyben és szociális ellátásban 0,7 százalékkal, a tanügyben pedig 0,2 százalékkal zsugorodtak átlagosan a fizetések. A közigazgatásban nem történt változás az előző hónaphoz viszonyítva.
Dacian Ciolos miniszterelnök szerint rendezni szeretnék a folyamatos minimálbér-emelések nyomán kialakult helyzetet, ugyanis nem egyforma erőfeszítést igénylő munkakörök kerültek azonos bérszintre. A most kidolgozott kormányrendelet-tervezet Ciolos bejelentése értelmében az idei év második felében és 2017-ben lesz hatályos.
Készül közben a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvénytervezet is, amely több évre rendezné a kérdést, és a kormány tervei szerint 2018-tól alkalmaznák. Ezt pedig összehangolják a közigazgatás reformjával is. Szerinte a közigazgatás reformja világos bérezési rendszer nélkül nem lenne hatékony.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve