Kijev 2015 novembere óta nem importál földgázt Oroszországból, amelytől 1991-es önállóvá válása óta addig állandó függőségben volt - az ukrán államfő szavai szerint - akár "egy pórázra kötött kutya".
Porosenko az egyik prioritásnak nevezte az ország saját kitermelésének fokozását. Hangsúlyozta emellett, hogy Ukrajna az energetikai diverzifikáció jegyében továbbra is európai uniós országokból szándékozik gázt behozni. A kelet-európai ország úgynevezett reverz, azaz visszafordított irányú szállítási módszerrel importál gázt Magyarországról, valamint Lengyelországból és Szlovákiából.
A Naftohaz ukrán állami gázvállalat október 13-én közölte, hogy 14,7 milliárd köbméterre növelte a földgáz mennyiségét tárolóiban. A feltöltést azonban befejezte, és a fűtési szezon október 15-i kezdetével megkezdték a tárolókban felhalmozott gáz felhasználását.
Megnyitják a pénzcsapot is
Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése alapján Ukrajna legnagyobb gázkitermelő vállalata, az Ukrhazvidobuvannya részvénytársaság 2020-ra évi 20 milliárd köbméterre szeretné növelni az ukrajnai kitermelést. Egyebek között növelni kívánja a kutak számát, négy év alatt több mint 200-ra.
Az elkövetkező négy évben a vállalat mintegy 110 milliárd hrivnyát (körülbelül 1225 milliárd forintot) készül befektetni a gázkitermelés növelésébe. A kormány a jövő évi költségvetés tervezetében egy alapot különített el mintegy 3,5-4 milliárd hrivnya (39-44,5 milliárd forint) értékben a hazai gázkitermelés fejlesztésének társfinanszírozására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve