Rövid időn belül többezresre duzzadt a tüntető spanyol bányászok tömege Madridban, akik a kormány bejelentett intézkedései, többek közt a szénágazat eddigi támogatásainak drasztikus csökkentése ellen tüntettek.
A demonstráció végül a rendőrök és a tüntetők közti összecsapásokhoz vezetett, a rendfenntartók gumilövedékeket is bevetettek a tiltakozók ellen. Vidéken, főleg Észak-Spanyolországban korábban autópályákat is érintő úttorlaszokkal, házi rakétákkal adtak nyomatékot a tiltakozásnak.
Mindennek előzménye, hogy Mariano Rajoy miniszterelnök kemény megszorító csomagot jelentett be szerdán.
A ma bejelentett tervek szerint
- 2014-ig 65 milliárd euróval csökkentik a költségvetési kiadásokat
- az áfát 3 százalékponttal 21 százalékra emelik,
- a munkanélküli segélyeket megnyirbálják
- csökkentik a közszolgák fizetését.
Rajoy ugyanakkor - legalább egyik választási ígéretét megtartva - nem nyúlt a nyugdíjakhoz, ám közölte, hogy tárgyalna a szocialista ellenzékkel a nyugdíjrendszer átalakításáról, az EU-ajánlások alapján, hogy a várható életkorhoz kössék az ellátások nagyságát. A miniszterelnök arról is beszélt (mintha csak magyar kollégáját hallanánk - a szerk.), hogy az adózásban a munka és a jövedelem terhelése felől a fogyasztás és az energia adóztatása felé mozdulnak el, az európai politikával összhangban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve