A DIW szerint az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdasága mindenekelőtt a munkaerő-piaci folyamatok hatására lendül fel; 2011-2012 telén a foglalkoztatottság történelmi csúcsra emelkedett, a munkanélküliség pedig a német újraegyesítés óta a legalacsonyabb szintre süllyedt, a bérek így a következő időszakban emelkednek majd, a lakossági fogyasztás pedig lendületesen növekedik - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Ugyanakkor a gyenge világgazdasági növekedés miatt egyelőre a német növekedés is visszafogott lehet, a hazai össztermék (GDP) az idén várhatóan 1 százalékkal nő. Jövőre viszont már 2,4 százalékos GDP-növekedés várható. A munkanélküliség a 82 milliós országban az idén 7 százalék lehet, 2013-ban pedig történelmi mélypontra, 6,7 százalékra süllyedhet a DIW szerint.
Szakértők szerint a német gazdaság mostanáig elsősorban az exportra alapozott ipar hatására növekedett, míg a lakossági fogyasztás a reálbérek igen mérsékelt emelkedése miatt nemigen bővült. A DIW előrejelzése új helyzet kialakulását vetíti előre, a berlini intézet szakértői szerint a gazdaságot élénkítő tényezők sorában az ipar mellé felzárkózik a lakossági fogyasztás. A munkavállalók az eddiginél nagyobb biztonságban érezhetik majd az állásukat, és a bérnövekedés eléri a gazdagoknál jellemzőbben kevésbé takarékoskodó, alacsonyabb keresetű rétegeket is - emeli ki a kutatóintézet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve