Az EU-tagországok állam- és kormányfőinek tartott - főbb elemeiben nyilvánosságra is hozott - prezentációjában a portugál politikus a kohéziós (felzárkóztatási) támogatások jobb kihasználását, az adminisztratív terhek leépítését és a jogszabálydzsungel egyszerűsítését, valamint a tagállamok gazdasági szerkezeti reformjainak segítését említette az új javaslatcsomag részeként. A növekedést segíti az egységes belső piac további mélyítése, újabb kereskedelmi lehetőségek kiaknázása, valamint az innováció is - emelte ki az elnök. Az uniós vezetők akár már decemberi évzáró találkozójukon jóváhagyhatják majd a csomagot - vélekedett Barroso.
Jelen volt az uniós csúcstalálkozón Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke is. Ő felszólalásában arról beszélt, hogy a görög adósságválság, a bankok feltőkésítése, valamint a pénzügyi stabilitási mechanizmus erősítése ügyében sürgős döntések kellenek. Sajtótájékoztatóján az elnök utalt arra is, hogy szükséges lesz az uniós alapszerződés további módosítása, amint azt Németország ösztönzi, bár ennek szerinte egyelőre nem lehet megmondani az időpontját.
A csúcsértekezlet alatt szivárogtattak ki egy dokumentumot, amely a bankok tőkéhez jutását segítő terveket tartalmaz. Eszerint a tagországok három változatban gondolkodnak: az egyik szerint a folyamat irányítása nemzeti kézben, az egyes tagországok hatáskörében lenne, a másik alapján az uniós bankhatóság koordinálásával a nemzeti garanciák összeadódnának, a harmadik pedig vegyítené a nemzeti és a koordinált modellt.
Részletek kerültek napvilágra a kormányfők csúcsot záró nyilatkozattervezetéből is. Eszerint a tagállamok ígéretet tettek egyebek között arra, hogy reformterveikbe és költségvetésükbe beépítik a bizottság javaslatai alapján nyáron elfogadott ajánlásokat.
Megerősítették, hogy a mostani csúcstalálkozót szerdán az euróövezeti állam- és kormányfők újabb ülése követi majd, amelyen véglegesítik a mostani döntéseket. Előzőleg - vasárnapi bejelentés szerint - újabb rendkívüli értekezletet tartanak az euróövezet és a teljes EU pénzügyminiszterei is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve