Az egyezmény végleges ratifikációját célzó tervezetet a felsőház tagjai kétnapi vita után hagyták jóvá és küldték vissza az alsóháznak, amely nem egészen két hete kényelmes többséggel, 330-231 arányban már elfogadta az indítványt.
Mivel a Lordok Háza több olyan módosítást csatolt a brexit-törvénytervezethez, amely ellenkezik a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatív párti kormány szándékaival, az alsóház a héten ismét napirendre veszi a tervezetet, és nagy valószínűséggel kiszavazza belőle a felsőházi módosításokat.
Kapcsolódó
Boris Johnson sokszor hangoztatott célja, hogy az Egyesült Királyság a brexit jelenleg érvényes határnapján, vagyis jövő pénteken kilépjen az Európai Unióból (EU), így a ratifikációs folyamatot addig végig kell vinni.
Nem fér sok kétség ahhoz, hogy ez a kilépésig megtörténik, tekintettel arra, hogy a december 12-én tartott, előre hozott brit parlamenti választások óta a Konzervatív Pártnak - amely addig kisebbségben kormányzott - immár kényelmes, 80 fős többsége van az alsóházban.
A felsőház által a brexit-törvényjavaslathoz fűzött egyik legnagyobb horderejű módosítás azt mondja ki, hogy az Egyesült Királyságban élő és a
brexit után is maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak automatikusan biztosítani kell a további tartózkodási jogot, és erről a brit kormánynak fizikai formában létező dokumentumban kell tájékoztatnia őket.
A jelenleg érvényes brit szabályozás alapján az Egyesült Királyságban törvényesen és életvitelszerűen tartózkodó külföldi EU-állampolgárok a brexit után is maradhatnak az országban és megtarthatják összes megszerzett jogosultságukat, de meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz. Ennek határideje 2021. június 30.
A belügyminisztérium legutóbbi adatai szerint a több mint 3 millió külföldi EU-állampolgár közül eddig 2,7 millióan folyamodtak letelepedett státusért, és közülük 2,5 milliónak a kérvényét a brit hatóságok már el is bíráltak, gyakorlatilag mindegyiket kedvezően. Mindössze hat kérelmező folyamodványát utasították el, mindegyikükét súlyos, nem egyszer visszaesőként elkövetett korábbi bűncselekményeik miatt.
Brandon Lewis, a brit belügyminisztérium biztonsági és brexit-ügyi államtitkára a Lordok Háza által elfogadott módosítást azzal az érvvel utasította vissza, hogy a jelenlegi szabályozási rendszerben a külföldi EU-állampolgárok biztonságos, digitális formában juthatnak hozzá letelepedett státusukhoz, amelyet - miután az erről szóló igazolás fizikai formájában nem létezik - nem lehet elveszteni, ellopni vagy hamisítani.
A módosítások várható alsóházi leszavazása után a tervezet ismét visszakerül a Lordok Háza elé, és ezt az utat a következő napokban többször is végigjárhatja, mire kialakul a kölcsönösen elfogadott végleges indítvány.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve