A megállapodást július 24-én Bukarestben írta alá Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Liviu Dragnea román regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter. Seszták Miklós az MTI-nek akkor elmondta, a megállapodás azért fontos, mert a román és a magyar szabályozás szerint minden egyes határon átnyúló projekt esetében külön egyezményt kellene kötni, a keretmegállapodásnak köszönhetően viszont ez mellőzhető, így felgyorsul a határon átnyúló közlekedési infrastruktúra-fejlesztés.
Az RMDSZ pénteki tájékoztató hírlevele szerint Borbély László, a szövetség politikai alelnöke, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke a kormány döntését követően elmondta: mindkét ország számára fontos, hogy minél több helyen át lehessen kelni a határon. A politikus reményét fejezte ki, hogy Románia hamarosan a schengeni övezet része lesz, és az állampolgárok határellenőrzés nélkül utazhatnak majd a két ország között. A húsz közúti és kerékpáros út értéke meghaladja a 80 millió eurót.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve