A legnagyobb német fuvarozócégek október 1-jétől átlagosan hat százalékkal emelik áraikat a közúti forgalomban mind a darabáruk, mind a rakományok területén - mondta Áchim Mihály Miklós, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének társelnöke a lapnak.
A díjemelés következtében az egész európai piacon, így Magyarországon is emelkedni fognak a fuvardíjak, ami meg fog jelenni a kiskereskedelmi árakban is.
A hatszázalékos emelés ráadásul jelentős mértékűnek számít, hiszen a német inflációs ráta csak 1,7 százalék. Az érintett szereplők mégis jó eséllyel keresztülviszik a kívánt felárat ügyfeleik körében.
Áchim Mihály Miklós szerint nyilvánvaló, hogy nem elégséges a szállítási kapacitás. Ennek több összetevője van, ilyen a sofőrhiány, amelynek mértéke csak Németországban 40-45 ezer fő.
Másfelől a szállítási kínálat bővítése ellen hat az a lassan kereskedelmi háborúvá terebélyesedő küzdelem, amelyet a nyugat-európai országok kormányai folytatnak az úgynevezett "szociális dömping", avagy az új tagállamok - köztük a magyar - fuvarozói ellen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve