A lengyelek között 60 százalék azok aránya, akik úgy vélik, hogy a második világháborúban okozott károk miatt Németországnak további jóvátételt kellene fizetnie az országuknak - adta közre a Pollster közvélemény-kutató adatait a Polskie Radio internetes portál.
A vizsgálatban megszólalók 15 százaléka szerint erre semmi szükség nincs, 25 százalékuk bizonytalan.
Kapcsolódó
Az ötlet, hogy Lengyelország további kártérítést kapjon Németországtól, a kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság politikusaitól származik. A párt vezére, egyben Lengyelország tényleges vezetője, Jaroslaw Kaczynski azt is elárulta, hogy szerinte mennyi járna: tavaly májusban arról beszélt, hogy több mint ezer milliárd euró jóvátétellel tartoznak a németek.
A berlini kormány szerint ezzel szemben a jóvátétel ügyét 1953-ban lezárták, amikor megkötötték az erről is rendelkező lengyel-német szerződést. Az akkori kommunista varsói kommunista kormány belenyugodott, hogy nem kér további kompenzációt. A nacionalista lengyel politikusok azonban úgy vélik, hogy ez a döntés semmit sem jelent, mert az akkori lengyel vezetés a Szovjetunió nyomása alatt cselekedett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve