Csütörtökön közzétett jelentésében az IMF azt jósolta, hogy idén 1,5 százalékkal zsugorodhat az orosz gazdaság, jövőre pedig már 1 százalékkal növekedhet. Előző prognózisában 2016-ra 1,8 százalékos visszaeséssel, a jövő évre pedig 0,8 százalékos növekedéssel számoltak a valutaalap szakértői.
"A növekedési kilátások középtávon továbbra is mérsékeltek, és jelentős strukturális reformok végrehajtása nélkül hosszú távon a növekedés 1,5 százalék körül stabilizálódhat" - figyelmeztetett az IMF.
Oroszország gazdasága mély recesszióba került az olajárak összeomlása és az országra kivetett nyugati büntetőintézkedések következményeként. Tavaly a bruttó hazai termék 3,7 százalékkal csökkent, miközben az infláció elszabadulása tovább gyengítette a fogyasztók vásárlóerejét. Az idei első negyedévben ellenállóbbnak bizonyult a gazdaság, az előző év azonos időszakához képest "csak" 1,2 százalékos volt a visszaesésé mértéke, csökkent az infláció és stabilizálódni látszik a fogyasztás.
Ernesto Ramiro Rigo, az IMF oroszországi missziójának vezetője csütörtökön tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az orosz kormány intézkedéseinek köszönhetően stabilizálódott a helyzet, de rövid távon jelentős költségvetési kiigazítást kell végrehajtani, ami keményen kihat a gazdaságra. Hosszú távon Oroszország profitálhat a rubel versenyképesebb árfolyamából, de a befektetéseket a múltban is visszafogó strukturális akadályok fennmaradtak, így szükség van a gazdaság szerkezetét megváltoztató reformokra.
Az orosz kormány hosszú ideje bizonygatja, hogy át akarja alakítani a gazdaságot annak érdekében, hogy az kevésbé függjön a kőolaj- és földgázipartól, ám mindeddig eredménytelenek maradtak erőfeszítései.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve