A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) honlapján szerdán megjelent prognózisában megállapítja, hogy a fertőzésszám csökkenésének és az átoltottsági arány növekedésének köszönhetően megindulhat a korlátozó intézkedések fokozatos visszavonása és így már semmi nem állhat a kereskedelemben és a kontaktus-intenzív szolgáltatóipari ágazatokban a gazdasági aktivitás lendületes fellendülésének az útjába.
Átmenetileg azonban fékező erőt fejtenek ki a feldolgozóipari ágazatokra a globális beszállítói láncokban jelentkező fennakadások. A fennakadások elsősorban az alapanyagellátást, ezen belül is leginkább az autóipar elektronikai alkatrész ellátását érintik hátrányosan. A német bruttó hazai termék ezért a márciusi prognózisban jelzettnél 0,4 százalékponttal kisebb mértékben, 3,3 százalékkal növekedhet az idén az ifo legfrissebb becslése szerint.
Az idei lassulást azonban jövőre már bőven behozza a német gazdaság: a 2022-es GDP-növekedési előrejelzését az ifo a márciusihoz képest 1,1 százalékponttal feljebb javította 4,3 százalékra.
Az ifo szakértői szerint a német gazdaság a koronavírus-válság miatt 2020 és 2022 között 382 milliárd euró bruttó hazai terméket veszít azzal a feltételezéssel élve, hogy a válság nélkül évi 1,2 százalékkal növekedett volna. A német GDP 2020-ban 4,8 százalékkal csökkent.
Timo Wollmershäuser, az ifo konjunktúrakutatója a munkaerőpiacon is javulást vár az év hátra lévő részében. Május végén a becslések szerint még 2,3 millió alkalmazott volt részmunkaidős foglalkoztatásban és számuk jövőre már mindössze 100 ezerre fog csökkenni. A munkanélküliek száma az idei év végén 2,7 millió, 2022 végén pedig 2,4 millió lesz az ifo becslése szerint. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,9 százalékról az idén 5,8 százalékra, jövőre pedig 5,2 százalékra csökken.
A német export az idén 10,4 százalékkal, az import pedig 11,4 százalékkal nő az elmúlt évihez képest az ifo számításai szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve