A luxemburgi politikus a 2016-os év várható kihívásairól szóló brüsszeli sajtókonferenciáján elmondta, belefáradt abba, hogy elsősorban mindig a bizottság kapja a kritikákat, miközben a tagországok közel sem tettek meg mindent, amit meg kellett volna. Hozzátette, különösen azokra az államokra gondol, amelyek úgy vélik, jó irányba haladnak, amikor azt mondják, hogy nem fogadnak be menekülteket.
Nagyon komoly hitelességi válságot fog előidézni, ha idén sem sikerül gyakorlatba ültetni azon intézkedéseket, amelyekről korábban már politikai és jogi döntés született - hangsúlyozta az EB vezetője, utalva a 160 ezer menekült uniós tagállamok közötti elosztásáról hozott korábbi döntésekre.
A migrációs válság kapcsán Juncker arra is figyelmeztetett, hogy ha darabjaira hullik az Európai Uniónak a szabad utazást lehetővé tévő rendszere, akkor fel fog szökkeni a munkanélküliség.
A bizottsági elnök hozzátette, szerinte Schengen az európai integrációs folyamat egyik legnagyobb vívmánya. "Schengen nélkül, a munkavállalók szabad mozgása nélkül, az európai polgárok szabad utazása nélkül az eurónak sem lenne értelme" - mondta, hozzátéve, hogy aki fel akarja számolni Schengent, végeredményben az egységes piaccal fogja tenni ugyanezt, ami aztán munkanélküliséghez fog vezetni.
"Kevesebb Schengen egyben kisebb foglalkoztatást, kisebb gazdasági növekedést jelent" - hangoztatta Juncker.
Lengyelország is célkeresztben
Sajtótájékoztatóján Juncker Lengyelország kérdésére is kitért, és kijelentette, jelenleg korai szankciókról beszélni a varsói kormány intézkedéseivel kapcsolatos aggodalmakkal összefüggésben. Leszögezte: "teljesen hibás" az az elképzelés, amely szerint Lengyelország ügyei kizárólag a lengyel törvényhozásra tartoznak.
Jean-Claude Juncker hozzátette: az aggodalmak kivizsgálását célzó bizottsági eljárás "normális" és "technikai jellegű" fázisban van, s nem akarja, hogy a lengyelek azt gondolják, egész Európa ellenük van.
A volt miniszterelnök emellett kijelentette, szinte biztos benne, hogy februárban sikerül megállapodni Nagy-Britanniával a London által szorgalmazott uniós reformokról. Úgy fogalmazott, hogy se nem derűlátó, se nem borúlátó ebben a kérdésben.
Kiemelte, az Európai Tanács februári csúcstalálkozóján London és az unió többi tagállama nem kompromisszumot köt majd, hanem tartós megoldásban egyezik meg, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradhasson. Mint mondta, a bizottság ebben a folyamatban közvetítőként vesz részt, a döntés azonban a tagállamoké.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve