A partoldal kilenc méter hosszú szakaszon omlott le a San Diegótól északra található, csendes-óceáni Grandview Beach (képünkön) közelében.
Az eset helyi idő szerint pénteken délután háromkor történt, a hatóságok ugyanakkor először csupán annyi közöltek, hogy a környéken épült, elsősorban a sziklafalon álló házak stabilitása szakértők szerint nincs veszélyben.
Később a helyi hatóságok megerősítették, hogy egy ember azonnal, a helyszínen meghalt, míg három másik áldozatot kórházba szállítottak, miközben az ötödik társukat még keresték. Ketten a kórházban haltak bele sérüléseikbe - írja az Index a CNN-re hivatakozva.
A városvezetés közleménye szerint egy másik strandolót is kórházba vittek, egy embert pedig a helyszínen láttak el kisebb sérülésekkel. A hatóságok elmondták, hogy az áldozatok mindegyike nagykorú volt.
#BREAKING 3 people are now dead, after 2 victims succumbed to their injuries they sustained during a bluff collapse at Grandview Surf Beach in Encinitashttps://t.co/9MFWpUF9UW
- ABC7 Eyewitness News (@ABC7) August 3, 2019
Szombaton folytatódott a kutatás az esetleges további áldozatok után keresőkutyák bevetésével.
A térségbeli partszakaszok jelentős nyomás alatt vannak a Csendes-óceán megnövekedett vízszintje miatt. A meredélyeket több területen betonfalakkal erősítették meg, így akadályozva, hogy a tetejükön található, több millió dollár értékű házak esetleg a tengerbe zuhanjanak.
Ez egy természetesen erodálódó partszakasz - mondta a történtekről a helyi életmentők parancsnoka. Larry Giles szerint eleve az árapály és a hullámok alakítják ki és hozzák létre ezeket a partszakaszokat, ráadásul ezen a környéken homokkőből van a part, így bármikor előfordulhat ilyen, vagy hasonló eset.
Egyes strandszakaszokon éppen ezért jelzőtáblák figyelmeztetik a fürdőzőket az omlásveszélyre. Az elmúlt években több halálos áldozata és sérültje volt a hasonló természeti katasztrófáknak az Egyesült Államokban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve