A piacok rendkívül izgatottan várták a Fed szerda esti kamatdöntését, miután mindenki szerette volna tudni, mi történik az elmúlt hetek bankcsődjei után. A valóságban túl nagy csodát nem lehetett várni, inkább csak azt, hogy mérséklődhetnek a további kamatemelési várakozások.
Ez be is jött: az emelés mértéke 25 bázispont volt, a kamatszint elérte az 5 százalékot, ami az USA esetében nem alacsony mérték, és miután az infláció ugyan még magasabb ennél, de már csökkenő pályán van, nem is feltétlenül kell, hogy magasabb legyen.
A kamatdöntést követően a Fed azt kommunikálta, hogy rugalmasabb lesz, mint eddig:
még terveznek valamennyi kamatemelést, de az is lehet, hogy ez elmarad, és itt lesz a kamatcsúcs 5 százalékon.
Komolyabb előrejelzést már csak azért sem lehet ilyenkor adni, mert az események gyorsan követik egymást, még nem lehet tudni, hogy a bankrendszerbe vetett bizalom teljesen helyre állt-e, vagy lesznek még ijedelmek.
A kamatvárakozások mérséklődése rögtön hatott a dollárra: hevesen gyengülni kezdett az euróhoz képest, hisz így a két deviza közötti kamatkülönbség csökkenni fog, sőt, akár el is tűnhet. A forint enyhén erősödött a döntés után, az euróval szemben 388-ról 386-ra módosult.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve