A fanyalgó kritikák ellenére minden eddiginél nagyobb bevételt hozott Fjodor Bondarcsuk (a legendás Szergej Bondarcsuk fia, akinek Háború és békéje 1968-ban Oscar-díjat nyert) filmje, a Sztálingrád. A jegyeladásokból az október 3-dikai bemutató óta 1224 milliárd rubel (38,49 millió dollár) folyt be, amire orosz filmnél még nem volt példa.
A hazai közönség láthatóan imádja az 1942-ben az ostromlott Sztálingrádban játszódó szerelmi történetet. Ebben lehet szerepe a technikának is, ugyanis ez az első IMAX 3D-s, vagyis térhatású orosz nagyjátékfilm. Készítése 30 millió dollárba, ottani viszonylatban rettenetesen sokba került, ezt azonban nemcsak behozta, hanem máris hasznot termelt. Ezt az alkotást nevezi Moszkva a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért folyó versenybe - írta a RIA Novosztyi hírügynökség.
A Sztálingráddal akar betörni Oroszország a világ második legnagyobb filmpiacára: Kínába, ahol tavaly a mozik 2,7 milliárd dolláros bevételt hoztak. Ráadásul ez lesz az első orosz játékfilm, amelynek engedélyezték országos terjesztését, így a 16 ezer kínai moziból 3200-ban mutatják be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve