A felújításig elköltöztetik a gyerekeket az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskolából - írja a Népszava. A napilap úgy tudja, hogy az üresen álló térségi integrált szakképző központ termeiben oktatnak majd, amíg - az ígéretek szerint október végéig - elkészül a tető.
Csütörtökre és péntekre rendkívüli tanítási szünetet rendelt el az igazgató, miután szerdán későn este felhőszakadás volt a térségben, s immár nemcsak az emeleti tantermek, de a földszintiek is eláztak. A kétnapos szünet azonban legfeljebb állapotfelmérésre jó, érdemi változásra nem.
Kapcsolódó
Szinte háborús állapotok fogadták a tanév első tanítási napjára érkező gyereket a hét elején. Az intézmény vezetője szerint az iskola állapota nem közügy, a tankerületi központ vezetője pedig azt nyilatkozta, hogy csak a napokban történt szélsőséges, nagy esőzéssel járó időjárás következtében keletkezett a belső falakon beázás.
Balogh Éva, a Pedagógusok Szakszervezete megyei vezetője szerint 2016 óta folyamatosan romlik a helyzet. Előtte, noha az oktatást akkorra már államosították, az épületek karbantartása az önkormányzatokhoz tartozott, s ők - főként az olyan tehetősebb városokban, mint Eger - igyekeztek megfelelni a feladatnak.
Ezt követően azonban a fenntartás is egységesen az államhoz került, most minden nagyobb munkára közbeszerzést kell kiírni, döcögőssé vált az addig viszonylag gördülékenyen működő rendszer.Egerben a szülők egyelőre nem kaptak értesítést arról, hogy hétfőn hová kell majd vinni a gyerekeket.
A fotó forrása: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve