Készek mihamarabb, akár már a jövő héten megkezdeni a vizsgálatot, de nem szabják meg a felülvizsgálat lezárásának határidejét - mondta Dombrovskis egy pénteken megjelent nyilatkozatában, hozzátéve, ha a felülvizsgálat azt mutatja, hogy Görögország komolyan vette az ígéreteit és a reformprogramok rendben haladnak, az nagy lépést jelentene a stabilitás visszaállítása felé.
Az euróért és szociális párbeszédért felelős alelnök rámutatott, hogy a felülvizsgálat sikeres lezárásának érdekében Görögországnak végre kell hajtania a szigorú nyugdíjreformot, fel kell állítania az új privatizációs alapot és meg kell találnia az eszközöket ahhoz, hogy 2016-2018-ban többlettel zárjon az elsődleges költségvetési egyenlege.
Négy hét alatt megállapodhatnak
Görögország és egyes euróövezeti tisztségviselők szerint az első felülvizsgálat már a jövő hónapban lezárulhat. Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter a Handelsblatt című német újságban pénteken megjelent nyilatkozatában megismételte, hogy véleménye szerint négy hét alatt megállapodásra tudnak jutni a hitelezőkkel.
Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup elnöke viszont attól tart, hogy "inkább hónapokig, semmint hetekig" húzódnak majd el az egyeztetések.
Görögország a múlt héten nyújtotta be a nyugdíjreformra vonatkozó tervezetét Brüsszelnek. Euróövezeti tisztségviselők nagyratörőnek és elfogadhatónak nevezték főbb vonalaiban a terveket, ugyanakkor kifogásolták, hogy fontos számszerű adatok hiányában nem derült ki világosan, milyen hatással lesznek a görög költségvetésre.
Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter múlt hét pénteken kezdett hatnapos európai körutat, amelynek során olasz, portugál, francia, finn, holland és német kollégájával találkozott, és vitatta meg a segélycsomag részleteit, illetve próbálta meggyőzni őket arról, hogy el kell kezdeni a tárgyalásokat a görög adósság csökkentéséről.
Összesen 86 milliárd eurót kaphatnak
Görögország tavaly nyáron állapodott meg a harmadik segélycsomagról az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel. Az államcsőd szélén álló Görögország nagyon szigorú feltételek mellett, kemény reformok végrehajtása után kaphat összesen 86 milliárd eurót részletekre osztva. Úgy tudni, a hitelezők képviselői leghamarabb január 18-án térnek vissza Athénba, hogy a megígért reformok első hat hónapban elért eredményeiről tájékozódjanak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve