Az Európai Unió javaslattevő-végrehajtó testülete a tervek szerint novemberben kezdi meg a munkát. Juncker szóvivője azonban csütörtökön Brüsszelben emlékeztetett arra, hogy a luxemburgi politikus többször is egyértelművé tette: nem lehet legitim egy olyan bizottság, amelyben csak két-három nő foglal helyet. "Ha nem találnak megoldást erre a problémára, több idő kell majd ahhoz, hogy felálljon a bizottság" - fogalmazott a szóvivő.
Azok közül az országok közül, amelyek csak egyetlen jelöltet neveztek meg, csupán kettő jelölt nőt: Csehország Vera Jourova jelenlegi regionális fejlesztési minisztert, Svédország pedig Cecilia Malmström uniós belügyekért felelős jelenlegi biztost. Sokan arra számítanak, hogy Bulgáriát továbbra is Krisztalina Georgieva, a nemzetközi együttműködés, humanitárius segítségnyújtás és válságkezelés biztosa képviseli majd.
Az EU két nagy tagországa, Franciaország és Németország férfi jelölteket nevezett meg, előbbi Pierre Moscovici volt gazdasági minisztert, utóbbi Günther Oettinger jelenlegi energiaügyi biztost.
Pár ország több jelöltet is előterjesztett, hogy Juncker válasszon közülük, Szlovénia például csütörtökön három jelöltet javasolt, közülük ketten nők. Néhány állam pedig talán utólag terjeszt be női jelölteket. A jelenlegi bizottság 28 tagjából kilenc nő.
Brüsszeli források szerint csütörtök este még négy ország volt, amely nem nevezett meg jelöltet. Köztük van Belgium, ahol a választások után még nem alakult meg az új kormány.
Magyarország Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminisztert jelölte, aki nyilatkozatai szerint első helyen a bővítés- és szomszédságpolitikai területet jelölte meg, de a közlekedési vagy az innovációs biztosi posztot is szívesen vállalná.
Juncker majd csak akkor állítja össze a névsort a portfóliókkal, ha minden ország teljesítette kötelezettségét. A listát várhatóan szeptemberben terjeszti be a miniszterek tanácsának, addig a nevek nem hivatalosak. Előtte az állam-, illetve kormányfőknek augusztus 30-i rendkívüli ülésükön meg kell egyezniük az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéről és az Európai Tanács új elnökéről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve