A cég ennek ellenére maradéktalanul ellátja fogyasztóit. A hiány kisebb, mint az elmúlt napokban, amikor az orosz gázszállítás a szokásos negyedével is kevesebb volt - mondta az SPP szóvivője.
A múlt héten az orosz export hasonló, kisebb-nagyobb csökkenését jelentették Lengyelországból, Romániából és Ausztriából is. Az orosz Gazprom gázipari vállalat karbantartásokkal és tartalékai feltöltésével magyarázta a szerinte átmeneti exportkieséseket.
Múlt heti magyar sajtóértesülés szerint ennek keretében Oroszország körülbelül félmilliárd köbméter földgázt helyezne el a magyarországi tárolókban is azért, hogy szavatolni tudja a gázellátást a térségben. Elemzők emlékeztetnek, hogy árvita miatt Oroszország június óta nem ad földgázt Ukrajnának, és úgy vélik, Oroszország igyekszik felkészülni a télre, elkerülendő afféle válságot, mint amilyen 2009 elején volt, amikor Ukrajna leállította a gáztranzitot Európa felé.
A Gazprom számítása szerint idén az orosz szállítás aránya meg fogja haladni a 64 százalékot az EU teljes gázimportjában. Az orosz energiaügyi miniszter, Alekszandr Novak csütörtökön azt mondta egy osztrák újságnak nyilatkozva, hogy Oroszország akkor sem csökkenti európai gázexportját a télen, ha ezzel akadályozhatná egyes EU-tagországok gáz- reexportját Ukrajnába.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve