Kormányzati adatok szerint december 20-áig 6 millió 731 ezer külföldi turista kereste fel Tunéziát, 23 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az észak-afrikai országba Európából érkezők száma 19,5 százalékkal 1 millió 664 ezerre nőtt. Ezen belül a francia turisták száma 45,5 százalékkal, a németeké 40,8 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
Az Algériából érkezettek száma 40,5 százalékkal 2 millió 322 millióra ugrott. Tunézia idegenforgalmi bevétele az év elejétől december 20-áig tartó időszakban 2,69 milliárd dinár (1,09 milliárd dollár) volt, 16,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Tunézia hazai össztermékének (GDP) 8 százalékát adja a turizmus. (Problémás marad eljutni a kedvelt üdülőhelyre.)
Az észak-afrikai ország idegenforgalmi bevétele 2010-ben rekordszintű, 3,5 milliárd dinár volt, ebben az évben csaknem 7 millió külföldi kereste fel az országot.
Iszlám szélsőségesek két, összesen 60 halálos áldozatot követelő támadást intéztek 2015 nyáron turisztikai célpontok ellen Tunéziában, ami egy időre jelentősen visszavetette az országba érkezők számát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve