A helyszíni beszámolók szerint a korlátozott számban, összesen 300 dobozzal kínált ritka áru vevői elsősorban turisták és vállalati képviselők voltak, akik a gyakorta szmogos északi, északkeleti országrészből érkeztek.
A levegőt a dobozos üdítőitalok mintájára töltötték Hajnan délnyugati részén Bavangling településen, amelyet 98 százalékban erdő borít. Területén a negatív oxigénionok átlaga állítólag négyzetcentiméterenként eléri a 6 ezret, vagyis a hatszorosa annak, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a "tiszta levegő" kritériumaként előír.
A cég a levegőt egyelőre a készlet erejéig kísérleti céllal árulta, de jelentések szerint két hónapon belül közfogyasztás céljából is piacra dobják. Közölték, gondolkoznak a nagyobb kiszerelésen és az alkalmazás, a felhasználhatóság körének bővítésén is.
A kezdeményezés egyébként Kínában nem új, évekkel ezelőtt már egy helyi milliárdos inkább feltűnés- és figyelemfelkeltésből, mint piaci vállalkozásként árult levegőt palackba zárva. Tavaly decemberben pedig egy kanadai vállalkozás hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy szórófejjel ellátott palackjaiból, amelyekbe a Sziklás-hegységben zárták a levegőt, néhány óra leforgása alatt 500 darabot értékesített jó pénzért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve