A strasbourgi székhelyű, 47 tagállammal rendelkező Európa Tanács Miniszteri Bizottsága arra szólította fel Romániát, fontolja meg újra a kisebbségi nyelvek hivatalos használatának küszöbértékét a közigazgatásban is. Jelenleg ugyanis a kisebbségi nyelveket csak olyan települések közhivatalaiban lehet hivatalosan használni, ahol a kisebbséghez tartozó népesség aránya a lakosság több mint 20 százalékát teszi ki. Ez a küszöb a helyi szinten folytatott ügyek és ügyintézések egyharmada esetében teszi lehetővé a kisebbségi nyelvek használatát - mondták.
A jelentés szerint Romániában hosszú múltra visszatekintő hagyománya van a kisebbségi nyelvek használata előmozdításának. Pozitív példák között sorolták a több kisebbségi nyelven folyó oktatás és a magántulajdonú rádiók és televíziók magyar nyelvű adásainak támogatását, a középiskolai és egyetemi képzésben részt vevő roma hallgatók oktatási lehetőségeinek elmúlt időszakban történt bővítését, valamint a nemzeti kisebbségek részvételének biztosítását a politikai döntéshozatal folyamataiban.
Kapcsolódó
A jelentés kiemelte, hogy általánosságban a román oktatási rendszer több kisebbségi nyelv használatának magas szintű támogatását garantálja. Véleményük szerint ugyanakkor biztosítani kell az oktatáshoz szükséges számú tanár képzését bolgár, cseh, horvát, német, magyar, román, orosz, szerb, szlovák, török és ukrán nyelven. Képviselőikkel együttműködve átfogó oktatási modellt kell kidolgozni a török és a tatár kisebbségek számára, emellett tovább kell szélesíteni a romák oktatási lehetőségeit, figyelembe véve az érintett kisebbség igényeit és kívánságait - tették hozzá.
Az Európa Tanács sajnálatát fejezte ki, hogy az illetékes román hatóságok adatközlésének késedelme és a naprakész információk hiánya akadályozta a romániai kisebbségi nyelvek jelenlegi helyzetének pontos értékelését.
Az EU-ban jelenleg is folyik egy fontos aláírásgyűjtés a nemzeti kisebbségek jogaiért.
A fotó forrása: ET.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve