A tárcavezető arra a kérdésre válaszolt, hogy a szövetségi kormányzat hogyan kíván segíteni a nehéz helyzetben lévő Illinois államon, amely - a Fox információi szerint - 40 milliárd dolláros szövetségi segítséget kért, s ebből 10 milliárd dollárt a járvány előtt keletkezett gazdasági bajok orvoslására szánna. Illinois kormányzója a demokrata párti J. B. Pritzker milliárdos üzletember - idézi az MTI.
Mnuchin ugyanakkor nem zárta ki, hogy a szintén demokrata párti kormányzók irányította New Jersey és New York államok ne kaphatnának szövetségi segítséget. Ezekben az államokban - fogalmazott a pénzügyminiszter - "nagyon magasak" a járvány miatti kiadások. "Már átutaltunk nekik pénzt, de ez csakis a koronavírussal kapcsolatos kiadások finanszírozását teszi lehetővé, s nem a korábbi költségvetési hiányok pótlását."
Steve Mnuchin állást foglalt amellett is, hogy a republikánus és a demokrata pártiak széleskörű támogatására lenne szükség az egyes tagállamoknak nyújtandó támogatások ügyében. Ezzel összefüggésben utalt arra is, hogy a gazdaságélénkítő csomagok megszavazása előtt sikerült kétpárti egyetértésre jutni.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn több tagállam kormányzójával is egyeztetett telefonon, elsősorban gazdasági kérdésekről, az adott állam gazdaságának újraindításáról. Amerikai sajtóértesülések szerint sürgette az oktatási intézmények újranyitását is.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve