Kapitális botrány rázta meg a lengyel közéletet: nyilvánosságra került egy titokban készített hangfelvétel, amelyen Marek Belka, a jegybank elnöke és Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter arról társalognak, hogy el kellene távolítani posztjáról az ország pénzügyminiszterét. Ha a felvétel valódinak bizonyul, az megkérdőjelezheti a jegybanki függetlenséget és jóvátehetetlenül bemocskolhatja Donald Tusk miniszterelnök kormányának imázsát a jövő évi választások előtt.
A beszélgetés tavaly júliusban zajlott le - derül ki a CNBC összefoglalójából. Belka hallhatóan nyomást gyakorolt Sienkiewiczre, azt követelve, hogy nevezzenek ki egy technokrata, a politikától távol álló személyt a pénzügyi tárca élére. Cserébe a jegybank lendületet adna a gazdaságnak a 2015-ös választás előtt. A bank most azzal mentegetőzik, hogy a szöveget kiemelték összefüggéseiből.
Csak kirúgták
Ugyanakkor néhány hónappal a párbeszédet követően Jacek Rostowski pénzügyminiszter hatévi szolgálat után felállt székéből. Utóda Mateusz Szczurek, egy politikai tapasztalatokkal nem rendelkező közgazdász lett. Rostowski korábban nyilvános bírálta a Belka vezette jegybank tevékenységét a lengyel gazdasági növekedés 2012-13-as lelassulásával összefüggésben.
Ezt követően aligha maradhat a jegybank élén Belka, de ha mégis ezt tenné (jelenleg láthatóan ez a szándéka), akkor igen nehéz lenne eltávolítani a posztjáról, mivel a kormányfő várhatóan nem szólítja fel nyilvánosan a távozásra - írta feljegyzésében Ishitaa Sharma, a Citi devizastratégája. A zlotyi hétfőn gyengüléssel reagált a botrány kirobbanására.
Megy vagy marad?
Négyéves tevékenysége alatt Belkta - aki korábban volt miniszterelnök és pénzügyminiszter is - a lengyel sikerek egyik kulcsfigurája volt. Az ország a volt szovjet blokk legjobban teljesítő államává vált az elmúlt években. Felkapaszkodott a hatodik helyre az európai gazdaságok rangsorában. Várakozások szerint idén 3,3 százalékkal bővülhet a GDP, igaz, a defláció veszélye fenyeget. Májusban mindössze 0,2 százalékkal araszoltak feljebb az árak.
A piaci szereplők szerint a Belka vezette lengyel jegybank hozzájárult a viszonylag jelentős gazdasági növekedéshez, az alacsony inflációhoz, a bankrendszer jó állapotban tartásához és a pénzügyi egyensúly fenntartásához - véli Timothy Ash, a Standard Bank feltörekvő piaci szakértője. A bankelnök egész eddigi tevékenységét megkérdőjelezi, hogy ha igaz felvétel, akkor hajlandó lett volna együttműködni a kormánnyal politikai célok elérése érdekében - derül ki Nocholas Spiro befektetési tanácsadó szavaiból.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve