Az Európai Unió, az Európai Központi Bank (ECB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) idén nyáron hagyta jóvá a 2010 óta már harmadik, ezúttal 86 milliárd eurós mentőcsomagot a csőd fenyegette Görögország számára. Az első, 13 milliárd eurós részletet már augusztusban megítélték.
A kifizetését azonban felfüggesztették, miután nem sikerült megegyezni az ingatlanvásárlásokra felvett jelzálogkölcsönök behajtásának szabályairól és az adóhátralékok kezeléséről.
Megállapodás született minden fontos kérdésről (...), amit csak felvetettek - mondta újságíróknak Evklídisz Cakalotosz pénzügyminiszter az európai intézmények és az IMF képviselőivel tartott találkozója után.
Cakalotosz szavai szerint ez azt jelenti, hogy a pénzügyi reformok csomagját a görög parlament elé terjeszthetik jóváhagyásra, s hogy az eurózóna országainak pénzügyminiszter-helyetteseit tömörítő munkacsoport pénteken támogatását adhatja a megállapodáshoz.
Ennek nyomán lehetővé válik egy kétmilliárd eurós segélyrészlet, továbbá a négy nagy görög bank feltőkésítésére szánt tízmilliárd euró kifizetése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve