Földgázból ugyan egyre inkább önellátóvá válik Románia, kőolajból viszont évről évre nő az import - derül ki a maszol.ro összefoglalójából. A bukaresti statisztikai hivatal adatai szerint öt évvel ezelőtt még a belső fogyasztás 44 százalékát biztosította a hazai kőolaj, tavaly azonban már csak 33 százalékát.
Ennek egyik oka a gépjárműpark rohamos bővülése: 2012-ben még csak 5,7 millió gépjármű volt az országban, míg tavaly év végén már hétmillió.
Kapcsolódó
A másik ok a belföldi kőolaj-kitermelés esése. Míg 1977-ben 14,65 millió tonna fekete aranyat hoztak felszínre a romániai kutak (ez volt a csúcs), addig tavaly már csak 3,57 millió tonnát. A kutak hozama a következő években tovább csökken, mivel kimerülőben vannak a kőolajkészletek.
Látszik a vége
A 2007-ben elfogadott Románia energetikai stratégiája című dokumentum szerint az ország kőolajtartaléka 60 millió tonna. Annak ellenére, hogy folyamatosan végeznek kutatófúrásokat, az elmúlt években nem sikerült jelentős lelőhelyekre bukkanni. Vannak arra utaló jelek, hogy s Fekete-tenger kontinentális talapzatában talán rejtőzhet számottevő mennyiségű kőolaj, ezt azonban nem sikerült egyértelműen bizonyítani.
Az energetikai stratégia prognózisa szerint 23 év múlva teljesen kimerülnek az ország kőolajtartalékai. Ez nem vezet majd az üzemanyagok drágulásához, mert egyrészt a helyi kőolaj-kitermelés költsége viszonylag magas, másrészt az üzemanyag árának 53 százalékát az adók és illetékek teszik ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve