Hivatalosan eddig 12 sérültje van a katasztrófának. Kora reggel újabb robbanás történt a még mindig lángokban álló raktárban, de a járási közigazgatási vezetés információi alapján senki sem sérült meg. A belügyminiszter arról számolt be, hogy a tűzoltók testi épsége érdekében igyekeznek a lehető legbiztonságosabb módját választani a katasztrófa elhárításának. A terv az, hogy lokalizálják a tüzet, majd hagyják a kőolajat elégni. Mostanáig elmondása szerint négy konténer kőolaj égett el a tűzben.
A 112 Ukrajina tévécsatorna helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a katasztrófa körzetében a sűrű füst miatt nagyon nehéz lélegezni, az újságírók a lángoktól biztos távolságra is védőmaszkban dolgoznak.
Előző nap a helyszínen járt Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács vezetője is. Újságírók előtt elmondta, hogy a hatóságok két lehetséges okát feltételezik a tűzesetnek: az egyik - szerinte a valószínűbb - a gondatlanság, a másik a diverzió, azaz szándékos gyújtogatás. Hangsúlyozta, hogy csak a tűz teljes eloltása után tudják majd a szakértők alaposan megvizsgálni a helyszínt, és megmondani, mi okozta a katasztrófát.
A lángok hétfőn csaptak fel a Kijev megyei Vaszilkivi járásban, Krjacski falunál található BRSZM-Nafta vállalat olajraktárában. Előbb egy 900 köbméteres üzemanyagtartály gyulladt ki, majd több, 900, illetve 50 köbméteres konténerre továbbterjedt a tűz, közben robbanások is történtek. A kigyulladt területen összesen 17 tartályban tároltak kőolajat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve